Egy merőben új koncepció és egy misztikus énekhang - így indul a Belau!
2015. szeptember 15. írta: 9046 blog

Egy merőben új koncepció és egy misztikus énekhang - így indul a Belau!

island_of_promise_cover.jpgKedves Péter zenei projektjével azt szeretné elérni, hogy a lassú, és egyben kellemes ütemek által az emberek olyan élményt kapjanak, amire mindig szívesen gondolnak vissza. Az elektronikus dallamokkal a különböző földrajzi helyek hangulatát szeretné megidézni. A bemutatkozó klip „Island of Promise” névre hallgat, amelyben először valószínűleg mindenki a benne szereplő meztelen lányra kapja fel a fejét, azonban csak addig, amíg az ének meg nem szólal. Ugyanis a dalt Hegyi Dórival közösen készítették, aminek köszönhetően biztosított a hamisítatlan audiovizuális élmény.

Az alábbi interjúben bemutatkozik nektek a Belau projekt.

Egyszerű, könnyen megjegyezhető a név, de mégis miért pont ez?

Sokat gondolkoztam, hogy mi legyen a név, mindenképp olyat szerettem volna, ami tükrözi a projekt üzenetét, illetve a hangulatot, amit át szeretnénk adni a hallgatóknak. Az üzenete pedig, hogy próbáljunk meg kiszakadni a hétköznapi nyüzsgésből, és igyekezzünk megélni a pillanatot. 

Ennek megfelelően a cél, hogy a zene hatására belső utazásra induljon a hallgató, olyan reményteli és napsütötte helyekre, ahol ki tud kapcsolni, és képes meglelni a harmóniát. Így esett a választásom a Palau névre, ami régóta ott motoszkált már a hétköznapjaimban. Palau a Mikronéz szigetvilág egyik szigetországa, 241 szigetből áll. Végül nem engedte a facebook ezt a nevet, mivel földrajzi terület, így lett Belau, ami helyi nyelven az ország neve. :)

palau.jpg

Ha valaki esetleg Palau szigeteihez tervezné a nyaralást, akkor a dalt is vigye magával. :)

Fotó: chainedbrain.wordpress.com

Kik dolgoznak a projekten?

A Belau-t jelenleg egyedül alkotom, de sokan segítettek. Elsősorban a barátaim, amiért nagyon hálás vagyok nekik.

Hol forgott a klip, és ki volt az ötletgazda?

A klip Kisorosziban forgott, az ötletgazda Damokos Attila rendező volt, akihez számos elismerés köthető kezdve a VIVA COMET legjobb klip díjától a Fashion Video Festival különdíjáig, nem mellesleg az egyik legjobb barátom.

A klipben egy meztelen lány a főszereplő. Hogy illik ez a koncepció a dal címéhez? ("Ígéret szigete")

A dal egyfajta kapcsolati válságról szól. A Belau-t a későbbiekben is erre jellemző hangvételben tervezem, amelyet az utazás, tenger, napsütés és elvágyódás jellemez. A cím pedig Ígéret szigete / földje egy olyan hely, ahol mindenki meglelheti a boldogságát. A meztelen lány ötlete Damokos Attila rendezőé volt, előbb találta ki a klip történetét, ami a dalra reflektál, és később jött, hogy sokkal valóságosabb, ha a lány meztelen.

11987165_10153631393584715_8738700805192890788_n.jpgA klipet készítő stáb, jobbra pedig Kedves Peti a projekt megálmodója.

Fotó: facebook.com/belaumusic

Miért esett a választásod Hegyi Dórira?

Mert ugyan számos fiatal tehetség van itthon, de nekem Dóri hangja tetszett leginkább, őt kérdeztem meg először, hogy elvállalná-e, és szerencsére igent mondott.

Dóri, számodra mi volt vonzó a Belau-ban? Hogy született meg az együttműködés?

Hegyi Dóri: Szeretem az ilyen jellegű kezdeményezéseket, bármilyen zenei stílusról is legyen szó. Jó látni, amikor valaki annyira lelkesen csinál valami számára fontosat, mint ahogyan a Peti tette ezzel a projekttel.  

Felhívott, találkoztunk, elmesélte a koncepciót, elküldte az alapot, kellemesnek találtam, megírtam rá a vokál dallamot és a szöveget, felvettük. Egészen zökkenőmentes volt. 

Fekszik neked a klipben hallható dallamvilág?

Hegyi Dóri: Egyáltalán nem, viszont szeretek kísérletezni különböző stílusokkal. Így megtapasztalom, hogy mi az, ami jól áll nekem és mi az, ami nem.

„Sundowntempo”. Ez lenne a stílus?

Szerettem volna egy olyan jelzőt találni a zenémre, ami az egész projektet a későbbiekben is jellemezni fogja, és minden dalnál megállja a helyét, attól függően, hogy az mennyire „poppos” vagy elvont. A gyenge szójáték pedig úgy született, hogy a későbbiekben is viszonylag lassú tempójú dalok várhatóak tőlem, amik napsütötte helyekre kalauzolják el a hallgatót reményeim szerint.

A közeljövőben számíthatunk élő szettekre, bulikra?

Igen, szerencsére már most több megkeresés is érkezett egész komoly koncerthelyszínektől. Így igyekszem minél hamarabb formációvá bővíteni a Belau-t és a lehető legtöbbet koncertezni.

Friss hír, hogy a klip bekerült az 1. Magyar Klipszemle mezőnyébe, ami azt jelenti, hogy ezáltal is még nagyobb ismertségre lehet szert tenni. Mit vártok ettől az eseménytől?

Nagyon örülök, hogy létrejött ez az esemény, megérdemli a hazai filmes szakma, az pedig külön megtiszteltetés, hogy az Island of Promise-t is beválogatták. Biztos nagyon erős lesz a mezőny, úgyhogy nem tudom milyen esélyeink vannak, de remélem ezáltal is sok emberhez eljut a Belau.

11350885_10153629092629715_6923256236778625531_n.pngA klip főszereplője, Tóth Bori cigivel a kezében mártózott meg a hűs Dunában.

Fotó: facebook.com/belaumusic

A dalról nem lehet negatívumot mondani. Tökéletes. Nem tucat. Ezek után nem félsz attól, hogy túl magasra kerül az a bizonyos mérce?

Meglepődtem a nagyon pozitív fogadtatáson, illetve a nézőszámon is, de a jövőben is igyekszem hasonló dalokat írni, remélem az is elnyeri a hallgatók tetszését.

Jövőre akár már a fesztiválok közönségének „megmozgatására” is nyílik lehetőség?

Nagyon örülnék neki, ha nyáron már ott tudna lenni a Belau néhány fesztiválon. Két év múlva pedig, akár már néhány külföldi eseményen.

A zenéddel azt szeretnéd üzenni, hogy annak hallgatása közben (ha csak képzeletben is) elrepülhessünk egy olyan helyre, ahol tökéletesen érezzük magunkat?

Pontosan! :)

BELAU ft. Hegyi Dóri: Island of promise from Belau on Vimeo.

 A 9046 Blog ezúton kíván minél „hangosabb” sikereket a projektnek! :)

Főkép: facebook.com/belaumusic

A bejegyzés trackback címe:

https://9046.blog.hu/api/trackback/id/tr557790636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása