Photo and posted by: Kászon Tamás

Ennek a bejegyzésemnek egy igazán örömteli apropója van, még hozzá az, hogy a Magyar labdarúgó Válogatott legyőzte a Svéd válogatottat szeptember 2.-án Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen. Talán még sokan most sem hiszik el, hogy megtörtént ez a„csoda”. A mérkőzés után csak egyetlen egy mondat járt a fejemben „ Megtörtént, mert meg kellett történni!”

Amikor Rudolf Gergely a Magyar Válogatott egyik támadója belőtte a mérkőzés második, egyben a győztes találatot jelentő gólt, már tudtam… tudtam, hogy erről a fantasztikus estéről írnom kell egy kis bejegyzést. Én magam nem voltam jelen a mérkőzésen, de a tv-n keresztül is átjött, aminek át kellett jönnie, még pedig az a fantasztikus érzés, amelyet minden magyar ember érezhetett, hogyha látta a mérkőzést. Végre megtudtuk, hogy milyen a másik, azaz a győztes oldalon állni úgy, hogy mi visszük be a végső csapást és nem Zlatan Ibrahimovic. a svédek rettegett csatára. Ugyanis évek óta, amikor csak a svédekkel játszottunk ődöntötte el a mérkőzést vagy így vagy úgy.

Most ugorjunk egy kicsit vissza a történet elejére.

1995.04.26-án győztük le utoljára a Svéd csapatot, akkor senki sem hitte volna, hogy ennyi évet kell várnunk míg ez újra megtörténik.

A mostani mérkőzés előtt mindenki tudta, hogyha nem győzünk, akkor végleg kiszállunk a versengésből és Svédország második helyen kijut (hiába voltak még hátra mérkőzések) a 2012-es Európa Bajnokságra. A mérkőzés előtt 25 ezer jegy kelt el elővételben, beleértve a 3-4 ezer svéd szimpatizánst is. Voltak ugyan üres helyek a lelátó alsó soraiban, de erre már azt szoktuk mondani, hogy megtelt az alsó karéj a Puskás Ferenc Stadionban (sajnos a stadion tragikus állapota miatt, csak az alsó lelátó részen lehetnek nézők). 

Ami a mérkőzést illeti

A Carpathian Brigade nevű Magyar szurkolói csoport fantasztikus hangulatot teremtett már az első percekben és érezhetően ez a csapatot is feldobta. Nagy elánnal kezdtük a mérkőzést. Mondhatni, hogy mi irányítottuk a játékot, ennek eredményeképp a 44. percben vezetést szereztünk. Rudolf remekül ugratta ki Szabics Imrét, aki elpöccintette a kifutó svéd hálóőr mellett a labdát, így mindenki egy picit megnyugodva várhatta a második játékrészt. Sajnos a mérkőzés derekán szokás szerint visszaestünk és jött a svéd egyenlítés. Ezzel együtt jöttek a túlélés percei, mindenki lélegzetvisszafojtva figyelte, hogy vajon ez a magyar gárda kibírja-e még egy bekapott gól nélkül.

Az utolsó tíz percre Egervári Sándor szövetségi kapitány úgy gondolta, hogy beküldi Priskin Tamást (Szabics helyére) és megpróbálja kicsit felfrissíteni a támadósort. Adódtak még lehetőségeink a mérkőzés megnyerésére, de csak nem akart összejönni az a fránya győzelmet jelentőtalálat, egészen a 90. percig. Amikor talán már mindenki beletörődött abba, hogy megint nem tudunk nyerni, akkor jött egy villanás. Egy olyasfajta pillanat, amire már ki tudja mióta vártunk. Priskin elfutott a szélen, majd a svéd védők gyűrűjében zseniálisan beadta a labdát, amibe még Rudolf bele tudott érni, így az a jobb felső sarokba vágódott. Olyat robbant a stadion, amilyet talán még sosem, felszabadult sok-sok év visszafojtott öröme. Abban a pillanatban, amikor lefújta a szlovén játékvezető a mérkőzést Magyarország egy hatalmas „eufórikus léggömböt” alkothatott. :) Mindenki ugyanazt érezte, a színtiszta boldogság érzését.

Amikor kipattant a fejemből a gondolat, hogy írok erről az eseményről, akkor még két mérkőzésünk volt hátra, nos, azóta Moldáviában is győzni tudtunk, így egy mérkőzésünk maradt. Októberben Finnország ellen. Svédországnak, viszont még van két mérkőzése amelyekből, ha egyet is megnyernek, akkor eldőlt a továbbjutás kérdése. De nem is szeretnék most ezzel foglalkozni, hiszen ezt a cikket a jelennek szántam. Annak a jelennek, ami megtörtént már ugyan, de még mindig a hatása alatt vagyunk.

Az életben, ha valamit, akkor a győzelmet sohasem kell megmagyarázni, azt a győzelmet, ami megtörtént, mert meg kellett történnie…

ui.: Kattintsatok a képekre, ha azokat normál méretben szeretnétek megtekinteni.