Fesztiválőrület a hűség városában: Nekem ilyen VOLT… 2.0

Masszív ez a csütörtök | Július 3. – Második nap |

A csütörtöki nap rendhagyó módon reggelivel indult. Arra jutottunk itt az ideje kipróbálni az alattunk található étterem melegszendvicsét. Azon kívül, hogy friss és meleg volt, semmi érdemlegeset nem lehet róla elmondani. Egyébként így napközben mire mi felébredtünk, már keményen ment az élet az étkezde melletti teraszon. Ezt úgy képzeljétek el, hogy a reggeli óráktól kezdve lent egy nagy hangfalból a lehető leghangosabban szóltak a mulatós dalok, vagy épp egy egész Republic album. (Amivel nincs is semmi baj.) Aztán persze következő nap már „intézkedtek” a lakók, és elég kemény veretős dallamok szóltak… :)

A fesztiválra immár eléggé otthonosan közlekedtem a 3-as jelzésű busszal, majd pedig a szokásos átszállás a Lackner Kristóf utcánál. Ja, ahol nem mellesleg a budapesti FUTÁR kijelzőkhöz hasonló rendszer működött. (Egyébként a városban mindenhol.), itt annyi különbséggel, hogy egy automata hang mindig bemondta, épp merre jár a legközelebbi busz, és hány perc múlva ér be.

A buszon utazva jó érzések fogták el az embert, ugyanis a helyiek nagyon mosolygósan, jókedvvel fogadták a fiatalok áradatát. Elenyésző számban hallottam negatív megnyilvánulásokat. Egy néni az unokájához például így szólt: „Látod kicsim, pár év múlva majd te is ide fogsz jönni bulizni! :)

Gondolom ezzel nem mondok újat, hogy talpalatnyi hely nem volt ezeken a járatokon. A helyiektől azt is megtudtuk, miszerint jobban járunk, ha a végállomáson, azaz a Lővér szállónál nem szállunk le, mivel visszafele az Állami szanatórium megálló közelebb van magához a fesztivál bejáratához. A taxisok és a buszok amúgy spéci „gyorsforgalmi” sávokban közlekedhettek, hiszen az Egeredi út erdő melletti szakaszát szalagokkal kerítették el. Ennek ellenére én már, csak azért is ott sétáltam végig, ezzel is megelőzve a nem sokkal mellettem baktató sétálokat.

A szokásos rosé fröccs beszerzés után szaladtam is a menő indie zenét játszó Foals nagyszínpados fellépésére. Végre élőben is hallhattam a My Number slágerüket. A tömeget csilli-villi drón pásztázta. A fejünket pedig egy-egy láb súrolta a stage divingolóknak köszönhetően.

Az ég kék, a Foals meg játszik.

Vigyázat! A lábak alacsonyan szállnak...

A folytatásban jött Jared Leto és a 30 Seconds To Mars, majd pedig az őrült tortás Steve Aoki. Brutális tömeg gyűlt össze estére. Jared Leto elképesztő energiákkal rendelkezik. Ha még kissé hamiskásan is énekel néha, de a színpadi képpel, a magyar lobogó lengetésével belopta magát a szívembe. Persze ilyen dalok mellé a lendületes színpadi jelenlét elengedhetetlen. A koncert vége felé jöttek a nézők soraiból a nagy színes lufik, majd pedig a látványnak sem utolsó ezüstszínű konfettik.

A tortákat legtöbben enni, Steve Aoki inkább dobálni szereti. Brutális szettje mellett nem maradhatott el ez sem. Mindenhol Cake me felirattal ugráló rajongót lehetett látni. Az amerikai lemezlovas pedig folyamatosan emelte a tétet ismert szerzeményeivel. Hol az asztalon ugrált, hol elhajított egy-egy „finomnak kinéző” tortát, amely valaki arcán csattanhatott, annak nagy elégedettségére.

Ennyi új zenei élmény után még mindig bulizni volt kedvem, így először átnéztem a szomszédos OTP színpadra 30Y-ra, végül az estét az Akvárium színpadnál zártam egy jó kis Soerii & Poolek DJ szettel. Előtte még azért bedobtam a Pasta Nostra? nevezetű büfében egy Bolognait. 1500 magyar pénzért kaphattam volna finomabbat is… Itthon jóval értékelhetőbbet kotyvasztok. Meg persze hozzászoktam már a jó kis Kálvin téri Pasta-hoz...

A 30Y koncerten egy icipicit idegesítő fiú-lány kombó mögé kerültem. A srác minden egyes sornál ide-oda forgolódva fürkészte a tekinteteket, hátha valaki nála jobban tudja a dalszövegeket, és együtt énekelhetnek. Velem pont rossz lóra tett, hiszen én csak az ismert dalokat dúdoltam. :) Később az is kiderült, hogy nem alkotnak egy párt, mivel egy erősen brit kinézetű, bohém, göndör hajú ifjonc bepróbálkozott a leányzónál. A koncert egyébként meglepően jóra sikeredett. Mert ugye tudjátok a legjobb szöveg részt: „hogy vele kefélsz, és más nevével ébredsz, és ha kérdezi másnap, hogy ki az a nő, kussolj simán…” !

Ezután az Akvárium színpadhoz valamikor 0:30 után érhettem oda, szóval már bőven csapatták a srácok. Egyébként ez volt az a helyszín, ami egy kicsit kiszorult a látókörből, és jobban elkülönült a többi színpadtól. Gondolom a hangulathoz már hozzájárult a minél nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztás is, de írtó nagy party kerekedett! Négy dalt tudnék kiemelni, amiket szerintem érdemes meghallgatnotok. Odett „hangaláfestésével” a Pussy, Péterrfy Bori jóvoltából a Maximális extázis, Papp Szabi + Halott Pénz közreműködésével a Hétfő, Szerda, Szombat, Kedd (Igen ez a dal címe :D), és nem utolsó sorban a legújabb Baby (Annyi lány van a sarki bárban) című nóta.

Az éjjeli VOLT tranzit busz menő dolog, már amikor pontosan közlekedik. Ezen az éjjelen történt meg az a pici bökkenő, hogy a menetrendszerinti fél 2-es járat késett vagy kimaradt a fene se tudja. A lényeg az, hogy ennek köszönhetően több tucatnyian álldogáltunk a szalaggal elkerített ideiglenes megállóban, ergo félő volt, hogy nem férek fel. Ennek érdekében be kellett vetnem egy kis fondorlatot. Felszállásnál határozottan kijelentettem, hogy nekem erre a buszra most haladéktalanul fel kell szállnom, ugyanis csak 2 óránként közlekedik az Erdei Hostel járat. :D

Melankólia mindenekfelett | Július 4. - Harmadik nap |

A nap, amikor megérkezett a hang. Amikor minden értelmet nyert. Az OTP színpad sztárfellépője Jasmine Van den Bogaerde volt. És, ha azt mondom, Birdy? Így már szerintem tudjátok kiről van szó. Még csak 18 éves, de én ennek ellenére azt mondom, hogy a világ tán legnagyobb énekese lehet pár éven belül.

Fotó: phenomenon.hu

Birdy a Phenomenon magazinnak nyilatkozott. 

Ezen a pénteki napon valahogy a fotózáshoz is jobban megjött a kedvem, mint azelőtt. Eddig csak mosolyogtam azon, mikor mások meséltek a fesztiválozók viselkedéséről a kamerák láttán. Nos, most én is megtapasztalhattam minden földi jót. Valóban egy csapásra mindenki jó fej lesz, mindenki produkálja magát, és szeretnének minél jobban eggyé válni ezzel az egésszel, ami körülveszi őket.

Csak óvatosan. :) 

Az pedig külön poén, amikor Canon géppel a nyakában az embert hivatalos fotósnak nézik. Dehát semmi jónak nem vagyok az elrontója. :)

Mivel Birdy fellépése előtt még volt egy kis időm, ezért elmentem megnézni a nagyon szépre kipingált Sopron és VOLT installációkat. Tényleg nagyon jól néztek ki, csak az a kordon nem kellett volna eléjük. A feliratok mögötti részen pedig mindenki lazulhatott egyet a ponyvák árnyékában.

 Az ötletes dekorációt mindenki csodálta.

Addig bolyongtam ide-oda, amíg már lehetetlen dolog volt beférkőzni az első sorba Birdy-re. Na ilyen hibát sem fogok elkövetni máskor. Hatalmas a nevével ellátott drapéria díszítette a színpadot. A kezdésre szépen meg is telt a sátor, ami nagy szó, hiszen a tőszomszédságban lévő nagyszínpadon épp a Sunrise Avenue dübörgött.

Az első daloknál alig lehetett látni őt, mivel zongorázva énekelt a színpad szélén. Fesztiválhoz képest teljesen visszafogott ruhát viselt. Kicsit lehetett volna merészebb is… :) Ha nem vagy ott nem hiszed el azt, amit hallasz. Ilyen színtiszta hangot élőben még soha életemben nem hallottam, pedig már voltam egy pár koncerten. A legismertebb szerzeménye a Skinny love nyilvánvalóan nem maradhatott ki a repertoárból. Csak úgy, mint a legújabb Fire Within albumának összes track-je.

Szerencsére a videómegosztó portálra töltöttek fel értékelhető videókat:

Egyetlen negatívum volt számomra, még pedig a közönség. Kicsit talán jobban kellett volna élnie mindenkinek. Az arcokat nézve a csodálkozást és az áhitatot lehetett felfedezni. Apropó album, a fesztivál előtti Phenomenon magazinos nyereményjátékban ismét rám kacsintott a szerencse, azaz én nyertem meg Birdy lemezét. Ahogy hazaérkeztem Pestre, gyorsan meg is örökítettem magamnak, ezáltal nektek is:

Jasmine és a Lánchíd. Nem rossz párosítás.

Az igen késői Carbonfools koncertnek csak az elejét vártam meg, pedig szeretem őket. Viszont a fáradtság kegyetlenül be tudja támadni egyik pillanatról a másikra az embert. A váratlan találkozásokkal nem tudom ti miként vagytok, de én valahogy hiszek a véletlenek nem létezésében, hiszen minden valami miatt történik. Szóval álltam az OTP sátor sokadalmában, amikor egyszer csak egy ismerős arcra lettem figyelmes, amint épp húzza át magát a tömegen kereszt irányban. A fiatalember egész pontosan a Leves. és a Pasta. egyik megalkotója Horváth Zoltán volt személyesen. Úgyhogy a hirtelen észbekapást követően gyorsan meg is dicsértem egy kézenfogás kíséretében, hogy mennyire finom ételekkel látnak el minket. :D

A hazaút során most sem maradhatott el a tranzit buszon való mosolygós jelenet. A fiatal buszsofőr barátunk hosszadalmas társalgást folytatott egy igazi Ikarus fanatikus fesztiválozóval. Még a jó öreg Robur is szóba került, hogy mennyire csodaszámba menő járgány, és hogy a feszt területén is van belőle. LoL. Szedd alá.

Ha szombat, akkor Hurts, Punnany, és mindenkinek annyi! | Július 5. - Negyedik nap |

Nem valami jó érzés egy fesztivál (nem hivatalos) utolsó napjára ébredni. Mint tudjátok idén a négynapos bérlettel csak szombatig lehetett a fesztivált látogatni, ugyanis az Arctic Monkeys miatt a vasárnap már egy külön árkategóriába került. (Tenyérszkenner nem volt?)

Ezen a napon nem volt más dolgom, mint a lehető legintenzívebben megélni az utolsó órákat, az utolsó ütemeket. Főleg annak fényében, hogy a brit Hurts az egyik legnagyobb kedvencem az együttesek közül. Egy teljes Punnany Massif koncert pedig minden magyar fiatal számára egy etalon etap.

A készülődés közben eszembe jutott, hogy nekem még jegyet is kell vennem a reggeli vonatra, így egyszerűen megoldottam. A Lővér kemping felé tartva, pont útba esik a GYSEV-pályaudvar, tehát kézenfekvő dolog volt megszakítani a buszozást egy rövid ideig. Persze a rövid időből egészen hosszú lett, mivel a sorban állás itt sem maradhatott el… A jegyemet megkapva kicsit furcsálltam, hogy egy darab 355? forintos tikettet kaptam, ami hát nem az igazi… Egyszóval a menetjegyet valamiért kihagyta a pénztáros. A mögöttem álló kedves lányokat megkérdezve közösen megállapítottuk, hogy ez bizony csak a pótjegy… Úgyhogy gyorsan visszanyomtam a fejem az ablakhoz. Persze aztán kiderült, hogy a pénztáros hölgy kérdezte tőlem, de képtelenség hallani ezeken a kis hangáteresztő lyukakon a másik félt…

Kint közben eleredt az égi áldás, így mindenki sietősre vette a buszra szállást. Szerencsére pont jött a tranzit járat, tehát megúsztam a nagyobb tömeget. Nem mellesleg zseniális volt azt látni, ahogy felfelé a kis meredek utcák mentén mindenhol üldögéltek a fesztiválozók. A kertes házak előtt iszogattak, lazultak a srácok. Egy-egy kis beugró helyen pedig mobil pia pultokat állítottak fel, és bömböltették a hangfalakat. :D Imádtam ezt a más világot.

Utolsó napra tartogattam a VOLT-póló vásárlást. Bár leginkább egy lenge trikóra fájt a fogam, de nem lehet minden fenékig VOLT. Snapback sapiért nem adok 8 ezret, de egy normális árban lévő póló bőven megteszi. Itt ki kell emelnem a fesztiválon dolgozókat, mert a legtöbbjük a nagy nyüzsgés ellenére is kedvesen, türelmesen állt a vendéghez. Még, ha az bugyuta kérdéseket is tett fel. :D A megfelelő darab kiválasztása után a lányok vidáman mosolyogtak egyet nekem:

Mert megérdemlem... :p

Azt hiszem nem említettem még az egyik igen közkedvelt helyet. A Telekom VB terasza szinte minden mérkőzés alatt tele volt. Ez egy kisebb sátorral fedett hely volt, ahol padokra, párnákra lehetett leülni, és élvezni az izgalmas ütközeteket. Rengeteg holland és belga mezes futballrajongót lehetett látni, hiszen aznap épp ennek a két országnak volt „jelenése” Brazíliában. Többek között azért is szerettem ezen a helyen lenni, mert rengeteg csinos leányzó foglalt itt helyet, úgyhogy bevallom őszintén sokszor inkább csak a szép idomokat néztem, mint sem a meccseket… :D

Nézzétek azt a huncut pillantást ott középen, imádom. :) 

A teraszról körül nézve csak úgy hömpölygött a tömeg, bármerre is fordítottam az objektívet.

A jéghideg rosé fröccs egy nyári fesztiválon az egyik legjobb dolog a világon. A minőségi meg maga a mennyország… Legalábbis sokan erre esküsznek. Alapból a rosé felhozatalra nem lehetett panaszkodni, a fesztiválon fellelhető vendéglátóhelyek körében. Ennek ékes bizonyítéka a DiVino boros standja volt. Természetesen a minőség egy picit jobban megterheli a fesztiválkártyánkat, de nekem bőven megért + 200/300 forintot egy zamatos hosszúlépés. :)

A kiszolgáló személyzetről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. De tényleg. Kedvesek, pontosak, és minden kérésre pozitívan reagáltak. Tudjátok volt az a reklám szöveg, hogy a bizonyíték nem ígéret, na most egy aranyos fotónál kell jobb bizonyíték az előbb leírtakra? Éljen a DiVino! :)

A Hurts koncert kezdési időpontja sürgősen közeledett, de azért még előtte elnéztem az Anti Fitness Club-os srácok kemény csapatására az Akvárium színpadhoz. Mit ne mondjak, belevaló rockot játszottak. A frontember Molnár Tomi meg is jegyezte, hogy mivel ez a VOLT fesztivál, ezért direkt nem játsszák a sokak által kedvelt érzelmesebb, lassabb számokat.

Pár dal után mély fájdalommal elhagytam a terepet, és szép nyugodtan átsétáltam a nagyszínpadhoz. Próbáltam aránylag közeli helyet keresni magamnak, ahonnan azért még normálisan lehet látni a színpadot is.

Táblás ház, a tömeg már alig várta, az első dalt. A Manchesterből indult együttes számos sikert ért el albumaival, Sopront pedig már második alkalommal varázsolják el. Theo Hutchcraft hangja egészen elbűvölő. Itt nincsenek látványos táncosok, itt ő van, és a remek zenész társai. Van egy nagy igazság. Lehet egy előadó bármennyire tehetséges, viszont mellette, ha nincs meg a színpadi kisugárzás, energia, akkor hiába minden. Theo, ha csak önmagában kiállna a színpadra, akkor is megőrülne a közönség. Azt hiszem ez egy adottság, amivel vagy születik az ember, vagy nem.

Látszott rajtuk, hogy kicsattanó jókedvvel élvezik a koncertet, élvezik a soproni közönség szeretét. Theo ugrált, tombolt, összefonódott velünk. Több dal után is a „köszönöm” szócskát harsogta. Reméljük jövőre is eljönnek szerény kis hazánkba.

Képtelen vagyok nektek nem belinkelni pár videót, csak hogy fokozzuk az élvezeteket:

Az OTP színpad az utolsó nagy dobására készült, ami a magyarokat illeti. A hangolással egy kicsit időben elcsúszott a Punnany, de amit utána kaptunk azt senki nem fogja elfelejteni. Lenyűgöző látványt nyújtottak a színpad fölött bemutatót tartó levegő akrobaták. Áhítattal lendültünk tehát bele a buliba. Rég éreztem már ennyire szabadnak magam, mint ezen a koncerten. Felcser Máté és Wolfie megmutatták a Punnany életérzést. A legtöbb dalnak csak a refrénjét tudtam, de itt nem is ezen volt a hangsúly. Hanem a végtelen szabadságon. Tudtam, hogy ez az utolsó zenei élményem itt, úgyhogy próbáltam ahhoz mérten is érezni magam. Megsúgom sikerült. :) Az élvezd című nóta mára eléggé nagy divat lett, de ennek ellenére szerintem még a kempingben is hallották, ahogy énekeljük több ezren.

A szállásra indulás előtt még muszáj volt beiktatnom egy gasztronómiai élményt. Irány a Zing Burger! Igaz 10 percet várakoznom kellett, de mikor sorra kerültem nagyjából kettő perc alatt friss, ropogós hambit és hasábburit kaptam. Kaján vigyorral az arcomon sétáltam kifelé.

A kijárat utolsó métereit talán csukott szemmel tehettem meg, hogy magamba szívjam még az utolsó ritmusokat, illatokat, a mindenséget. Egy hét után nem egyszerű elhagyni a felszabadultság szigetét. Fura egy érzés, de ajánlom mindenkinek.

A buszra felszállva eléggé irigylő tekintetek szegeződtek rám, hogy mégis mik ezek a gőzölgő finomságok a kezemben, bocs srácok… :D És persze ez az utazás sem múlhatott el szitu nélkül. A hátsó ajtónál afféle műszaki gondok adódtak, ugyanis addig „nem akart” kinyílni az ajtó, amíg valaki le nem vert valami pöcköt. Szóval percekig ment a huzavona. „Addig nem indulunk el, amíg nem tudjátok megcsinálni az ajtót…” erre valaki reagálván: „le**arom, csak menjünk már” Mit ne mondjak az indulatok ismét a tető fokára hágtak. :D Aztán a végén kiderült, hogy nem is egy pöcök volt, de akkor mi…? :) A fene se tudja.

Alig 1 órát aludhattam, és a lányokkal már indultunk is az állomásra. Végleg hátrahagyva az erdőt. Pár megtömött szemetes zsákon, és pár érett banánon kívül nem is hagytunk ott mást a szobában. Stílusos távozás mi? :)

8:03-as VOLT vonat, én így szeretlek!

A hazaút teljesen zökkenőmentes volt. Két ismeretlen leányzó úgy döntött, hogy elém ül be. Gondolom nagyon csábító volt az 1 órát alvó fejem. :D Pár perc múlva az egész szerelvény álomra szenderült. Én közben próbáltam arra figyelni, hogy ne vegyek el túl sok helyet a kedves hölgyektől. Aminek köszönhetően ilyen összegubózott pózban szerintem még életemben nem aludtam el. Pestre érkezvén eléggé meglepett a 30 fokos kánikula, de legalább mosolyra ébredve várta a megfáradt bohém ifjait Budapest.

Bármennyire is furcsa, de összegzést már képtelen vagyok írni. Úgy gondolom ez az egész beszámoló egy hatalmas nagy összegzés volt erről az öt napról. Életem eddigi legnagyobb, legtartalmasabb élményeit kaphattam Soprontól. Végre élőben csodálhattam meg azokat, akiket hétről-hétre hallgatok. Ennél nagyobb ajándék a nyártól nekem nem is kell. Na jó, azért még megnyomok egy Szigetet is…

Fotó: facebook.com/VOLTFesztival

Viszlát jövőre!

Így a végén kicsit játszunk a nevekkel, jövőre ti kiket várnátok? Az én listám valami ilyesmi lenne a teljesség igénye nélkül:

Awolnation | Coldplay | Ed Sheeran | Ellie Goulding | Foxes | Justin Timberlake | Lana Del Rey | Lorde | Maroon 5 | Noah And The Whale | OneRepublic | Of Monsters and Men | Passenger | The Killers | The Lumineers | The Sounds | The Script