Július 9-én debütált „A második anya” című brazil film. Budapesten egyelőre csak két moziban, a Tabán Kinotékában és a Cirko-Gejzírben látható. Ha valaki az európaitól eltérő formanyelvű, társadalmi témákat boncolgató filmre vágyik, ez mindenképpen megér egy misét.
Tudtátok, hogy létezik egy párhuzamos univerzum a miénk mellett? Brazíliában. A rabszolgatartó „kultúra” nyomokban máig megmaradt: sokan cselédekkel körülvéve töltik napjaikat. És nemcsak az elit meg a középosztály, néha még az alatt is.
Nő rendezte ezt a filmet egy nőről. Szépen csokorba gyűjtötte a társadalmi és emberi konfliktusokat, feltárva egy európai ember számára nehezen elképzelhető világot. Egy anya, aki a lánya helyett valaki más fiát neveli – és szereti. Íratlan szabályok közt él, ahol mindenki pontosan tudja, hol a helye. A cselédség és a háziak közti határ és különbség soha nem kimondott, inkább csak benyomásokra, ösztönös megérzésekre épül, hogy ezt szabad, amazt meg nem. Udvariaskodás, belső korlátok, és kétszínű kedveskedés egy fedél alatt.
Val lentről jött. Sokkal lentebbről, mint Donna Barbara. Házvezetőnő és szeretetforrás, pótanya, és egyben alávetett háztartási alkalmazott. Dolgozik és küzd a gyermeke jólétéért, miközben kislányának az édesanyjára lenne legjobban szüksége, így majdhogynem elveszíti őt. Nevel és szeret egy fiút, akinek az anyja elfoglalt, sikeres, dolgozó nő, így nyilván a fiára már nincs ideje. Val lányát eközben otthon, északon szintén egy cseléd neveli, Sandra. Helyzetéből végül Jéssica Sao Pauloba való érkezése billenti ki, aki nem ismeri azt a normarendszert, amiben édesanyja él. Fittyet hány az elvárásokra, a kétes értelmű mondatokra. Ő egyszerűen, ösztönösen cselekszik, minden mesterkéltségtől mentesen. Ez a természetesség eleinte bosszantja Valt, aki félti a munkáját, de lassanként ráeszmél, korántsem tökéletes az életforma, amit ez idáig folytatott. A film végére tehát rá kell jönnie, mi is a világ rendje, és hol van az ő helye ebben. Sokáig tart, amíg ezt felismeri, de akkor nem fél változtatni. Torz világ ez, amely azonban létezik. Torz társadalom, amely azonban működik. Vagy csak működni látszik?
A filmről igazán nehéz negatívumokat felsorolni, ám az egyik ilyen, hogy meglepően kevés zenét használ. Sok jelenet kifejezetten megkívánná, miközben néhány jelenetből kiderül, abszolút illeszkedne az ízes brazil zene a film hangulatához. Ezen felül viszont, ami zene megszólal, az tökéletesen eltalált. Nem számít a film erősségének a képi világ sem, ám ez részben a korlátozott helyeknek is betudható: a jelenetek egy-két kivétellel a család házán belül játszódnak.
A Magyar Narancs e heti számában (27. évfolyam 28. szám) Anna Muylaert, a rendező beszél erről a kitekert rendszerről. Állítása szerint mindennapos jelenség ez náluk, bevett szokás, brazil kuriózum, ha lehet ezt így mondani. A rendezőnőben egyébként az a rendkívül szimpatikus, hogy nyíltan felvállalja a származását: ő bizony a lusta elitből származik. A film épp ezért hiteles, Muylaert pedig önbírálatot tanúsít. Kifordítja és megvizsgálja azt az egész környezetet, ahonnan érkezett, és le is vonja a következtetéseket. Vagy inkább következményeket.
Mert vannak. Azoknak a gyermekeknek, akik cseléddel nőnek fel, nincs valódi családjuk, biztos érzelmi hátterük. A gazdag családok elkényeztetett, a való életre képtelen, önállótlan aranyifjakat nevelnek. Nekik pedig meg kell vívniuk életük harcait, akárcsak az alacsonyabbról jövő fiataloknak. Ennek így, másnak máshogy. Akkor talán mégsem olyan különös ez, hiszen ez a világ rendje… nem?
Összességében bátran ajánlom ezt a filmet, mert remek betekintést nyújt egy olyan társadalomba, amely évszázados berögződéseket őriz. Az élményt pedig csak növelik a jó színészi alakítások és persze a temperamentumos, ízes brazil-portugál beszéd. Ez a tökéletes nyár esti kombó!
Főkép: cinema.uol.com.br
Fotó: berlinale.de
