"No its not enough for us all!" – Nem, ez nem elég nekünk! Ez a zárómondata az Ivan & The Parazol nevű, újdonságnak számító magyar zenekar legfrissebb dalának, a Modernialnak, amihez rögtön videóklip is társult. És hogy ez miért is érdekes? Egy bizonyos közreműködés miatt.

A szóban forgó klipet ugyanis Szirmai Gergely videókritikus rendezte. És persze jön a kérdés: vajon mi sül ki abból, ha egy lendületes és eredményes fiúbanda a legsikeresebb magyar youtuber-rel kooperál? Mindenképp valami izgalmas – ám mindez még nem elég a sikerhez.

Az alter az új mainstream?

A 2010 óta működő, ám csak 2012-ben port kavaró alternatív rockegyüttes hangzását alapvetően a ’60-as, ’70-es évek zenei jegyei jellemzik, amit azonban ügyesen „popposítanak”, lágyítanak modern irányzatokkal, például indie-vel. Ez az ötvözet, úgy tűnik, megfogta a mainstream után kiéhezett, ám mégis nagyvilágira vágyó hazai közönséget.

Fotó: nowmagazin.hu

Az említett youtuber, Szirmai Gergely pedig azzal került a köztudatba, hogy videóiban az éppen aktuálisan mozikba kerülő – főként hollywoodi – filmeket elemzi, kritizálja. Az évek során nemcsak hiteles szakmai tudásról tett tanúbizonyságot az úriember, de humorral átszőtt, szórakoztató videói sok réteget megmozgatnak, ezáltal erősen közvélemény formáló ereje alakult ki mára. Ez akár rosszat is jelenthetne (szubjektíven megjegyezném itt Dancsó Péter nevét, aki képes a semmiről fecsegni, és önbizalomtól duzzadva kritizálni bármit), ám a Hollywood Hírügynökség esetében valószínűleg nem ezzel van dolgunk. A csatorna célja valamiféle lyukat betömni, és új kulturális fórumot nyitni a filmkedvelőknek.

A heti egy "Szeretettel Hollywoodból" Návai Anikó vezetésével nem biztos, hogy kielégíti az igényeket, tekintve, hogy a műsorterv talán sokszor nem teszi lehetővé a szerkesztő asszonynak azt mondani: „xy film egy szakmai nulla”. Gergő ezzel szemben független és individuális, amivel azt a lehetőséget teremti meg, hogy szubjektív és objektív véleménye egyszerre és az általa meghatározott mértékben jelenjen meg, keveredjen. Továbbá, fontos az is, hogy – mint ahogy a csatorna neve is elárulja már -, ez nem egy exhibicionista wannabe akárki öncélú magamutogatása, hanem egy társadalmi és kulturális szempontból meghatározó, érdekes projekt a filmszcénában, ahol a nézők is szerepet játszanak a műsor alakításában.

Modern vs. Retro

Ezzel Szirmai úr jelentőségét túl is tárgyaltuk, és rátérhetünk a dalra és a videóra magára. Kezdjük a szöveggel, ami nagyon gondolatébresztő. Ma egy olyan világban élünk, amely úgy akar ultramodern és előrehaladott lenni, hogy közben az imádásig rajongja körbe régi korok divatirányzatait, képzőművészetét, zenéjét, életstílusát. Valahogy sosem élünk a jelenben, mindig vagy csak a jövő, vagy csak a múlt foglalkoztat minket. Görcsösen újat akarunk alkotni, miközben bedarálódunk a hétköznapokba. Persze, vannak dolgok, amik „coolsága” sosem halványodik el, és sosem mennek ki a divatból.

Az Ivan & The Parazol a belekényelmesedés helyett egyszerre ápol rock ’n’ roll hagyományokat és épít imidzset, például ilyen dalokkal, amik nem a fenékrázásról, hanem valódi, a mai embert foglalkoztató dolgokról szólnak. (Elképzelhető, hogy most félreértelmeztem Ivánék koncepcióját és üzenetét a dallal kapcsolatban, de ami ezt illeti, szívesen kelnék velük vitába, hogy vajon miért láttam én így ezeket a dolgokat.)

A banda engem nem igazán fogott meg mindeddig, talán nem éreztem őket zeneileg elég profinak, ám azt kell, hogy mondjam, ez a dal fülbemászó kisebb hibái ellenére is. Iván érdekes, ám egyáltalán nem zavaró akcentusa pikáns egyveleget alkot a - nekem a The Moog-ot idéző -, dobra és basszusra épített alappal. Azt a szintet pontosan és biztosan hozzák, ami elvárható, és amit el is várunk tőlük.

Fotó: psmagazin.hu

Friss, fiatal, mi kell még?

Együttműködésük Szirmaival kölcsönös szimpátián és egymás munkája iránti erős érdeklődésen alapul. Mindenképpen jó dolog, hogy eltérő műfajban alkotó fiatalok összefognak, egy közös projekt erejéig. (Megemlíteném itt a március 15-i Red Bull Pilvakert, ami szintén iskolapéldája a kultúra különböző perifériáiról összeverbuvált stáb sikerének.)

Ami a videót illeti, meg lehetünk elégedve. Az első képkockák után még nem teljesen világos, mit és miért akarnak építeni a srácok, ám a végkifejlet azt sugallja, hogy ez valamiféle l’art pour l’art dolog: építsünk szemétből egy hatalmas szívet, majd gyújtsuk fel – csak mert jól néz ki. Ám a szív szimbolizálhatja a kultúra, a zeneipar és a kezdő zenészek szorongását a figyelemért, a nem létező hátszélért, és a kulturális szerepvállalás felelősségéért. Szépen felvett klip, a fények és a képek szuggesztívek, ám nem mondanám különösebben lebilincselőnek a rendezést vagy a koncepciót. Néha átmegy kicsit Discovery-s hangulatba az egész, néha művészfilmesbe, aztán meg egy tipikus, „rakjuk be a zenekart ahogy zenél a klip végére, mer’ azúgyjó” hangulatba. Ám ezért igazán nem ítélhetem el a fiúkat.

A film, a hangzás és a szöveg szép, ám nem didaktikus vagy fullasztó összhangban van egymással, a kezdeményezés pedig szimpatikus. Remélhetőleg a jövőben is sok ilyen projekt fog napvilágot látni, mert ha nem is látjuk mindig, ezek lendítik előre néha még kulturális szempontból is csak Európa után csoszogó kis országunkat. És bizony, „it’s our legacy”!

Főkép: petofilive.hu